Webes reprezentáltság

Igen elgondolkodtató az a kérdés,hogy mi hiányozhat a színházak és musicalak világának webwes reprezentáltságához.Pedig a válaszok egyszerűek.Első oka,hogy a mai rohanó világban nem biztos,hogy az embereknek van ideje ilyesmikkel foglalkozni.Második oknak talán a pénzhiányt mondanám,mert minden ilyen típusú fejlesztés általában pénzigényes.Azt viszont tudjuk,hogy Magyarországon a kultúra háttérbe van szorítva.Harmadik okának pedig azt mondanám,hogy a felhasználóknak nincs erre igényük,vagy ha van is ráigény az olyan elenyésző létszámú közösséget érint,hogy senkisem foglalkozik velük.Ha engem bíznának meg a feladattal,hogy tegyek valamit az ügy érdekében,az lenne az első lépésem,hogy kérdőívet készítenék a színházi hírlevesekre feliratkozottak között,melynek legfontosabb kérdései arra irányulnának,hogy egy esetleges ilyen intézkedéstől mit várnak.Hogy van-e jó vagy rossz példa ilyen ketdeményezésre,azt nehéz megítélni,hiszen ahány ember annyi szokás illetve igény,és azt nem tudom megmondani,hogy amit én jónak ítélek meg az a többi x embernek is ugyanúgy megfelel-e,vagy fordítva.Azt viszont tudom,hogy ha nekem kellene egy ilyen mashupot létrehozni,akkor a fórumokat mindenképpen megpróbálnám ide csoportosítani,benne lenne az a startlapos link,amit néhány bejegyzéssel előbb már említettem,ezen kívül pedig a felhasználói igényeket kielégítő szolgáltatások lennének a középpontban.Azt pedig,hogy minél többen látogassák az oldalt könnyű lenne elérni,hiszen ha az elektronikus kérdőívet kitöltik az emberek,akkor ugyanúgy lehet egy az oldalt reklámozó hírdetést küldeni nekik,amely kattintható linkként tartalmazza az oldalt.Ezen kívül különvöző internetes oldalakon is (pl:est.hu,exit.hu,stb) lehetne reklámozni az oldalt. Ez azt hiszem megfelelően hozzájárulna az oldal sikeréhez.

Takács Róbert: A sajtóirányítás története a Kádár-korszakban

Kozma Brigitta Anikó
(KOBRAEB.ELTE)
Takács Róbert: A sajtóirányítás története a Kádár-korszakban
2009 ősz - Történelem rovat

Eötvös Loránd Tudományegyetem
BTK, Informatikus-könyvtáros szak
1 évfolyam/2. félév
A kommunikációelmélet alapjai
Fodor János
2010

A Médiakutató történelem rovatában találtam rá arra a cikkre, amely a Kárár-korszakbeli sajtóirányítással foglalkozik. Azért választottam ezt a cikket, mert nagyon közel áll hozzám a történelem és ebből kifolyólag sokszor olvasok különböző történelmi témájú folyóiratokat, könyveket stb. Eddigi tanulmányim során azonban sohasem tértek ki erre a témára a tanáraim és még nem is olvastam soha ilyen jellegű cikket.
A cikk írója Takács Róbert 27 oldalon keresztül tárgyalja a korabeli sajtóviszonyokat. A cikkben meglehetősen pontosan és részletesen fejti ki a Kádár-korszakbeli, a párt sajtóval szembeni álláspontját. Részletesen kitér arra, hogy tulajdonképpen semmiféle érdemleges döntést nem hoztak sem az 1956-os forradalom előtti, sem az utána való években.
„A sajtóirányítás szervezetrendszerében nem voltak látványos változások a Kádár-korszakban – még az 1956-ot megelőző évekhez képest sem. A hatalom végig kitartott amellett az elv mellett is, hogy a tájékoztatást a párt osztatlanul irányítja. Ugyanakkor ez az osztatlanság meglehetősen sok áttétellel működő, bizonyos mértékig kusza intézményhalmazban öltött testet. A diktatúra enyhülésével – és a pártirányítás egységének megbomlásával – pedig visszatérő dilemmát okozott, hogyan biztosítható az irányítók összhangja. Az alábbiakban azt tekintem át, milyen régi és új intézményes szereplők vettek részt a hazai sajtó és média irányításában a korszakban, ezek milyen funkciókkal voltak felruházva a tömegtájékoztatással kapcsolatban, illetve milyen változások történtek felépítésükben, feladataikban. Mennyire sikerült a hatalomnak jól működő, hatékony szisztémát létrehoznia? Történtek-e kísérletek a sajtóirányítás rendszerének átalakítására? Magyarázható-e az újságírás, a tömegtájékoztatás gyakorlatában a korszak során beállt változás az intézményrendszer kisebb-nagyobb változásaival?”
Nagyon tetszett a cikk elején lévő bevezetés, ahol a szerző világosan és érthetően megfogalmazza a cikk mondanivalóját. Egyenes kérdésekkel igyekszik felhívni az olvasó figyelmét azokra a pontokra, amelyekre részletesen kitér, illetve ezek a kérdések rávilágítanak arra is, hogy mennyire voltak fontosak ezek a problémák az általa tárgyalt korszakban.
Az író elmondja, hogy a hatalom egy rendkívül bonyolult szervezetrendszert épített ki a sajtó irányítására, amely sokkal összetettebb módon működött a gyakorlatban, mintha minden elgondolás a pártközpontból érkezett volna. Világosan kielemzi azt, hogy az akkoriban még minimális létszámmal rendelkező Sajtóosztálynak nem volt és nem is lehetett megfelelő kapacitása arra, hogy a sajtó minden egyes szálát a kezében tartsa. A sajtóirányításba bevont számos szereplő (Pl.: Agitációs és Propaganda Bizottság - APB) révén viszont több érdek, egymással ütköző elképzelés is megjelenhetett, és mind a sajtó összképében, fejlődésében, mind a konkrét újságírói munkában jelentkezhettek ennek hatásai. A többosztatú irányítás a sajtóban dolgozók mozgásterét is növelte. A sajtóirányítás alá vont újabb és újabb (Pl.: Magyar televízió és a Rádió) területek is hozzájárultak az irányítás kuszaságának növekedéséhez.
Takács Róbert kitér a korszak problémájára is mégpedig, hogy az adott szerkezetet alapjaiban megbontsák, csak a korszak kezdetén és végén merült fel. Viszont azt is kielemzi, hogy mikor jöttek rá a rendszer hibájára, hiszen 1956 végén, 1957 elején az újságírók, az 1980-as évek végén azonban már a nyilvánosság minden résztvevője kereste a nyilvánosság reformjainak lehetőségeit. 1956 végén az újságírók a sajtóban létező monopóliumok (lapalapítás, lapkiadás, papírelosztás) felszámolását, a MÚOSZ érdemi beleszólását tartották kívánatosnak. Három évtizeddel később az 1986-os sajtótörvény nem megújítani, hanem konzerválni igyekezett az addigi működési kereteket, még ha a törvényi szintű szabályozás viszonylagos jogbiztonságot is teremtett, korlátozva a kézi vezérlés lehetőségeit. A törvény ugyanakkor egyáltalán nem utalt a párt sajtóirányításban betöltött szerepére, miközben annak gépezete tovább működött. A következő évtől már a pártfórumokon is az addigi állapot meghaladásának problémája került előtérbe. A hatalom belátta, hogy a politikai intézményrendszer átalakításával a társadalmi nyilvánosság is változni fog, ám akárcsak a politikai pluralizmusnak, úgy a sajtóirányítók nélkül is változatlan módon, a párt érdekei, illetve a hivatalos ideológia dominanciája mentén működő médiának sem találták a képletét. Javaslatai nem léptek radikálisan túl az 1960-as évek második felében, majd később az 1970-es évek során is visszatérő elképzeléseken, amelyek lényegében az érdektagoltság élesebb megjelenítését takarták volna. Ehhez azonban a súlypontok átrendezésén túl nem társult a sajtóirányítási szerkezet megbontása. A pártszervek iránymutatásáról a hatalom nem kívánt lemondani, míg a végrehajtásban az adminisztratív megoldásokat nyitva hagyó, nagyon bizonytalan alternatíva a kommunista újságírók szerkesztőségbeli helytállása maradt. A párton kívülről érkező javaslatok – így a Nyilvánosság Klub megalakításában szerepet vállaló értelmiségiek részéről érkező, 1987-ben Párizsban, majd 1988-ban itthon is megjelenő „Javaslat a sajtónyilvánosság reformjára”, illetve a hivatásos újságírók felszólalásai a MÚOSZ 1988. január 14-ei vitáján viszont már kiléptek az adott rendszer keretei közül, és pártirányítástól mentes szabad, plurális sajtó megteremtését tűzték ki célul.
Az újságok tartalmában bekövetkező változások tehát a korszakban a sajtóirányítási szervezetrendszer érdemi átalakítása nélkül mentek végbe. Az 1960-as években születő párthatározatokkal, intézkedésekkel a hatalom a saját részéről elment a végsőkig. Az azokban aláhúzott elvek működési és hivatkozási alapot teremtettek az újságírók és szerkesztők számára a mozgásterük, a nyilvánosság határainak tágításához, amellyel kisebb-nagyobb mértékben éltek is.
A cikk tehát egészen részletesen tartalmazza a Kádár-korszak sajtóviszonyaira vonatkozó változásokat. Az író részletesen elemzi a problémás területeket valamint a probléma orvoslását, amennyiben egyáltalán orvoslásnak mondhatóak azok az intézkedések, amiket hoztak. Nagyon meglepő, ugyanakkor rokonszenves volt a cikk végén lévő hosszú, részletes bibliográfia, amiből még mélyrehatóbban tájékozódhat a kíváncsi olvasó a Kádár- korszakról és az akkori sajtóról.

Hivatkozások:

http://server2001.rev.hu/msite/index.asp?id=2 56-os magyar sajtó
http://www.mediakutato.hu/cikk/2000_01_osz/02_bulvarlapok_a_rendszervaltas_utani_magyarorszagon/02.html%20%20%20%20%20%20Bulvárlapok a rendszerváltás utáni magyarországon
http://www.mediakutato.hu/cikk/2001_01_tavasz/04_sajto_es_iranyitas/07.html Sajtó és irányítás a Kádár-korszak végén

Az egyén szerepe

Az egyén teljesen alá van rendelve a közösségi létnek,az egyéni sikereit itt nem veszik figyelembe,de nem is törekszik rá senki sem.Az egyén az interneten keresett és talált információkat nem birtokolja,hanem a közösség szolgálatába állítja.Itt teljes mértékben az egy mindenkiért elv működik.